Egyszer elkezdtem már elmagyarázni, hogy milyen is a karaoke errefelé, de az utóbbi pár hónapban egyre többet találtam magam Britney Spears-t énelve ilyen helyeken, szóval itt az ideje, hogy elmeséljem milyen is ez. Mint olyan sok minden a városban, a legtöbb KTV hely is bevásárlóközpontokban van, így ha más ötletünk nincs nagy neonreklámokat követve gyorsan találhatunk egyet. Mi általában az egyetemhez közeli gigaplázába megyünk, itt bérelünk egy szobát aztán hajrá. Emlékszem, hogy mikor először csavarogtam a folyosókon egy furcsa szex shop jutott eszembe (azzal hitegetem magam, hogy ez másnak is biztos átfutott már az agyán): sok kis szoba, bentről kiszűrődő zene - néha egész hangos, máskor csak enyhe morajlás -, tompa világítás és kicsit giccses, de luxushatású falmintázat.

Tegnap késve érkeztem, a szobaszám megtalálása a szokásosnál lassabban ment, szerencsére a mindenhol lődörgő pincérek útbaigazítottak. Maguk a szobák általában nem túl nagyok (persze ha VIP-helységet bérelsz az más), 10 ember kényelmesen elfér. Bőrutánzatú kanapé húzódik az egyik oldal mentén, előtte asztalok, pár bárszék, szemben kisebb „tánctér” és a sarokban spéci, klasszikus állványos mikrofon (bárszékkel). Nyilván némi alkohol is kell az élményhez, van, hogy a bérlés díjában van némi sör és egyéb könnyű ital, de külön is lehet rendelni. Mivel ez viszont az itteni áraknál drágább, így mi be szoktunk ügyeskedni 1-2 üveggel valami erősebbet. A szobához a beépített mellett két mikrofon jár, és két kivetítőn mennek a klipek. Persze a megszokott hivatalos videók vannak túlsúlyban, de szerencsére van, hogy valami egész más megy a dalszövegek mögött. Személy szerint én ezeket a klipeket értékelem leginkább: kb. nyolcvanas évek Szomszédok képi minősége, ahol tök random európai arcok szerepelnek pl. parkban sétáló és labdázó bikinis lány (asszem ez a RHCP Californication számánál láttam ezt), vidámparkban szórakozók (Aqua: Barbi Girl) vagy egyéb nyelvlecke témák…

A számok kiválasztása érintőképernyőről megy, lehet keresni számra, előadóra, műfajra, segít, hogy van külön szűrés az ázsiai (japán, kínai – mainland vs. Taiwan, koreai ésatöbbi) és az international énekesekre. Kínai számoknál, már annál a kevésnél, amit ismerek, a karakterek elolvasása miatt csak akkor van esélyem, ha már fejből megy a dalszöveg, ez meg max. refrénnél sikerült eddig :D Mindenesetre a nemzetközi társaságban 80%-ban angol dalok szólnak, a korosztályi dolgok miatt pedig gyerekkorunk legszebb popslágerei mindig jó vonatkoztatási pontok (Backstreet Boys, ki hitte volna h Sanghajban találkozunk újra!?)

Amúgy pedig addiktív a dolog, eleinte alig akartam énekelni, vagy csak másokkal és kizárólag a refrént, míg mostanában már azon kapom magam, hogy még itthon rákeresek pár számra, amit másoktól hallottam, tanulom a dalszöveget (!?) illetve kipróbálok pár kedvencet, hogy hangfekvésben jó-e… A mikrofonállványnál már sokadjára elénekelt My Heart Will Go On pedig magáért beszél, bár egyedül nem vállalom továbbra sem, de szerencsére a refrén üvöltése mindenki lelkének kell – nemzetiségre, korra, nemre való tekintet nélkül. Hogy mit tett ez a hely velem csak hónapok múlva derül ki, viszont azt hiszem, hogy a KTV csak a jéghegy (khm) csúcsa...

Mivel semmi igazán nagy kötöttségem és elvárásom nincs a blogomat illetően, ezért úgy döntöttem, hogy szabad-ötletek jegyzékévé nyilvánítom ezt a posztot – válogassatok kedvetekre!

Beszélgetések X-szel

X. doktori iskolás hallgató, vidékről származik. Kínai irodalomtörténettel foglalkozik, angolul tanítom, vagyis inkább beszélgetünk. Utálja Japánt, valamennyit tanulta is a nyelvet, mint elmondta azért, hogy jobban megismerje a kultúrájukat, és bár vannak japán barátai, igazából őket kivételnek tekinti. Szerinte egyszer mindenképp lesz egy háború a két ország között, amire jobb felkészülni. A nacionalizmus egyébként sem áll tőle távol, bár a Pártot szintén megveti. „Sok embert megöltek a kommunisták” – mondja, és a szabad választás nagyszerűségéről mesél, miközben én arra gondolok, hogy mit meséljek neki Magyarországról, ahol is nekünk elvileg nagyszerű, mert lehet választani… Szereti a filmeket, de főleg a koreaiakat, mert azok jobb minőségűek, mint a kínaiak – a romantikusabb műfajt kedveli, de ismeri persze a harcművészetekre építőket is, maga is kung-fuzott, de már nem gyakorolja. Gimis éveiből főleg arra emlékszik, hogy tanulnia kellett sokat – 5-kor kelt, majd a reggeli tanulóidő és torna után reggelizett 7-kor és aztán délelőtt és délután is órán volt. Este h10-kor végzett az esti szekcióval és a házi írós foglalkozással, majd másnap indult az élet reggel 5-kor. „Bekerülni egy jó egyetemre” – volt a tipikus szülői elvárás felé is, ambícióit, hogy kedvtelésből olvasson, művészetekkel foglalkozzon nem támogatták. (Szobájában most is rajzállvány és kalligrafikus ecsetek fogadnak.) „If I could choose to restart my boyhood, I would pursue my dreams. But that is practically impossible, so I have to do my current work well. The current life is not the most I wanted, but not the worst.” – mit is mondhatnék?

Egyik alkalommal mikor találkoztunk épp levelet fogalmazott (először papíron, de már ott is gondosan rajzolva a jeleket) – a Pártnak. „Ha jó állást akarsz, akkor jobb, ha belépsz” – mondta és bár nem ért egyet velük, a hivatali helyhez és némi pénzhez rajtuk keresztül vezet az út. „Tanárként nem lehet jól keresni.” A Pártfőiskola képzése után vizsgák és tagság következik és valami pozíció az állami gépezetben – reméli. Mint mondja, egy nyugodt életet szeretne, ahol a magánéletére sok idő jut és békén hagyják. Egyszer kapott egy állást újságíróként Tibetben, de az apja nem engedte, hogy elfogadja, mert veszélyes. Academic Writing-ot tanít egy szomszédos egyetemen – nem követel sokat, mert ő „nem olyan”, hadd lazítsanak a hallgatók.

IT hatalom

Csoportmunkát beszéltem meg két amerikai sráccal és egy kínai lánnyal. Asztalhoz ülünk, előkerülnek a MacBook-ok, Iphone-ok, tabletek és az én egyszál pendrive-om. Értelmezhetetlen dimenzióban vagyok, feszengek. A ppt-met természetesen nem lehet megnyitni, csinálunk másikat amúgy is.

Az okostelefonom alapkészülék, kamerája hangos – mint azt néha megjegyzik – képei kevéssé jó minőségűek, néha nem működik a # jel. Nekem megfelel így is, csak a chatelés okoz gondot, mert ez a mindig elérhetőség kicsit zavar - illetve nem, mert különcködök, csak wifi spotokon használom. Persze könnyebbség így megnézni az emaileket, meg sms-re se kell költeni, de egyre kevésbé van olyan, hogy egyedül vagyok. Ez sok szempontból kellemes itt a nagy messzeségben, másfelől viszont magadban lenni néha áldásos. Azt hiszem öregszem – „egy idő után nem áll át az agyuk”…

Levegőt!

Két hely van, ami az egyetem felé vezető úton kritikus pont szagügyileg: az egyik egy kukatároló, a másik helyen szerintem egy csatornanyílás van. Smelly spot–nak hívom őket magamban és előre tudom, hogy mikor kell óvintézkedni (kerülni vagy szájon át venni a levegőt). Bosszantó, de a helyismeret bensőségessége kárpótol. Megszokásokká alakult cselekvések – otthonosság?

Nem használok nagyszerű app-okat a légszennyezettség mérésére, pszichológiai hadviselés, hogy ne idegesítsem magam :) (lehet, hogy ez valami sajátos mentalitás része, bár az is igaz, hogy ugye az okostelefonommal se veled-se nélküled viszonyom van, így amikor csak lehet, nem támaszkodom rá). Amikor súlyos a helyzet, akkor nyilván a köd matériája alapján tájékozódok – mennyire látok messzire, milyenek a színek, stb. A tüdőm is hamar jelzi, hogy most épp mennyire para a helyzet: kicsit köhögök, kicsit máshogy szívom be a levegőt. Ha pedig kételyeim vannak, akkor a maszkos emberek száma jó közelítést ad a szennyeződés mértékéről.

Találkozások

Nanjing-ból pár barátommal (akik talán most fordítják google translate-tel ezt a posztot is) vonattal jöttünk haza. Anonimitást kap mindenki, no worries! ;) T. családja egy magyar zsidó emigráns segítségével lelt otthonra Brazíliában miután Indonéziában, ahol éltek ekkortájt volt egy kis felfordulás (’67-ben katonai puccs és tisztogatás). Azóta az illető jótevő rokonait évente meglátogatják és ajándékokat adnak nekik, T. többször is lerészegedett a viszonzásul kapott pálinkáktól. Z., akárcsak én, nagy Edgar Allan Poe fan, amire csak nemrég jöttem rá (megható volt) - a vonatúton még csak azt fedeztem fel, hogy a táskáján Borges idézetet hord, aki pedig anyukámnak is kedvenc írója. Antropológiát végzett, találkozáskor mindenkit megölel és egy nyáron tartott esküvőn ő nem ment egyedüli lányként, hogy elkapja a csokrot - lelkitárs! (Bár én augusztusban odamentem, de elugrottam a hulló virág elől.) És végül, de nem utolsósorban R., aki képregényben olvasta a Tőkét, de amúgy is alig van társadalomtudományban alkotó, akiről ne tudna, és akivel megismerkedésünk nagyrészt Sziget-es karkötőjének köszönhető. Utálja Latour-t mert rosszul tanít és emberileg se nagy szám – mondta egyszer. A vonatúton a párizsiak lekezelő modoráról beszélgettek T-vel, Z-vel pedig egy francia egyetem professzor asszonyáról. Miközben megkaptam tőle az egyik fülhallgatóját és egy Iggy Pop dal feldolgozása ment, arra gondoltam, hogy ilyen nincs. A zsúfolt személyvonaton alig volt levegő, jópáran álltak a kocsiban – emberszag és pára között ültünk Sanghaj felé tartva a világ más részeiről érkezve, mégis teljes összhangban, oda nem illő, de valahogy tökéletes háttérzenével. Film-flash.

Nátriumglutamát

Mikor jó ízűen szürcsölöd a noodle-t vagy mártogatod a xiaolongbao-d és tobzódsz, felüti néha a fejét a kis ördög a válladon: ne dőlj be, az olaj és só mellé ez ad zamatot, olyat, ami után a saját főzted egészen védtelennek, egyszerűnek és üresnek hat. Kicsit megöli a finom érzékeket, de közben meg úgy érzed magad, mintha életed legjobb kajáját ennéd. Lehet, hogy ez egy jó allegóriája az itteni modernizációnak, felfokozott és sokat ígérő, de hamiskás, mert nem kiteljesít, hanem csak elfed.

A taxiban ülő magányossága

Ha egy valamit kéne mondanom, amit a városban imádok az az elevated road lenne. Nem tudom miért van ez – vidéki kislánynak érzem kicsit magam ha arra gondolok, hogy ez mennyire lenyűgöz. A nagy emeletes házak között menni, félig a város felett, félig meg benne, rálátni kis utcákra és házakra illetve belesni egy-egy emeleti szobába - bármeddig képes volnék ezt csinálni. Filmekben van ilyen, láttam már, mégsem tudok vele betelni. Az anyósülés ennek ellenére magányos hely – nem sokat tudok kommunikálni, így mikor megértetem, hogy hova megyek, rögtön az ablak felé fordulok és elmerülök a látványban. Vakon bízom a sofőrben, hogy megtalálja a célt, a kiszolgáltatottságom teljes. Ezt oldandó - vagyis inkább csak maguknak - a vezetők gyakran felhangosítják a rádiót. Az ismeretlen kínai pop számok, táncdalfesztivál stílusú énekek ellenére mégis ott fészkel ez a hallgatás, a 23 milliós városban egészen meghitten, de makacsul. Általában a Holdat szoktam megkeresni, vagyis inkább szembeötlik. [Ahogy Berlinben az volt az érzésem, hogy az ég nagyobb, mint otthon, itt a Holddal van ugyanez a fura illúzióm, mindenhol ott van valahogy, ahogy egy barátom mondaná „mert telihold van” (ezt mondja mindig, holdfázistól függetlenül)]. Végül aztán már a házakat nézem, a feliratokat, és megint csak az jár az eszemben, hogy mennyire bizarr hogy én itt vagyok.

Mikor beszélgetek veletek, otthoniakkal sokszor hallom „Írjál többet, hiszen te olyan új helyeken jársz, ahová mi nem jutunk el – olyan más és szép lehet, nem a megszokott, mint itt…” Igazatok van, és bár nem írok gyakran, most kicsit felpörgetem a dolgokat. Viszont előbb engedjétek meg, hogy leírjam, hogy ez a fenti érv miért tévedés :)

Egyfelől itt is van egy rutin, ami megadja a biztonságot, hogy 8000 km-re otthonról is van egy rendje a dolgoknak: órák, étkezések, hétvégi programok – amiben lehet létezni. Ez nem a turista beosztás – és ebben én nem is jeleskedek, ez tényleg hiba – viszont segít abban, hogy egy évet itt eltöltsek. Kívülről nézve unalmas, megszokott és mégis kell…

A másik, ami kicsit messzire vezet, a jó öreg „magadból nem tudsz kilépni” érzés, ami iszonyú erősen körülvesz. Ennek is persze több árnyalata van, nyilván sok esetben kerülök olyan szitukba (elsősorban más emberekkel kapcsolatban), amik univerzálisak. Nem Kína vagy Magyarország specifikus, hogy hogyan folytassunk unalmas, de udvariassági beszélgetéseket, mikor vállaljunk fel vitákat velünk egyet nem értőkkel vagy hogyan kezeljük a konfliktusokat. Vannak kulturális tényezői persze, de tapasztalat szerint ezt otthon ugyanúgy eltérően kezeli, mondjuk egy értelmiségi meg egy kispolgár, vidéki–városi, idős-fiatal stb., mint ahogy eltérően reagál egy érzékeny vagy kevésbé széplelkű ember… Nincs új a nap alatt, csak emberi dolgok kultúrákon túl… (Nem akarok Coelho-ba átmenni… sorry). Ez pedig továbbvisz oda, hogy valami olyan érzése lesz az embernek, mintha – az egyéni jellemzőkön túl - a társadalmi helyzet (vagy osztály, miliő, réteg v. amit szeretnétek) sokkal fontosabb lenne, mint a nemzetiség. [Most valami azt súgja, hogy főleg csak egy bizonyos „szint” felett… (Elitizmus alert!)] Mielőtt a marxizmus foglyul ejtene, megjegyzem, hogy ez legutóbbi filmes órámon tört rám, mikor is a tanárral az értelmiségi életérzésről beszéltünk, és azt hiszem, sokkal jobban átérzem minden kulturális különbség ellenére, hogy mire gondol és igen, nyilván ennek oka az is, hogy a szocializmusban ez a dolog - a földrajzi táv ellenére -, úgy tűnik igencsak hasonlóra sikeredett. Ami ijesztő, de hátborzongatóságában szép is, hogy valóban eltüntette ez a társadalmi berendezkedés ezeket a távokat, és elgondolkodtató, hogy Kínához a legjobb kulcsom a megértésben máig a magyar (poszt-)szocialista tapasztalat… Itt érünk el a megismerő dilemmájához, hamár önreflexiós bejegyzést tartunk. Ami analógiákat hozok, mind ebből az érából vannak, és kicsit félek, hogy nem is engedik a maguk valójában meglátni a dolgokat. Csak úgy tudom felfogni az itteni rendszert, hogy arra vonatkoztatom, amit már láttam otthon (és talán még globalizációs trendekre tudok gondolni), de nem tudom önmagában látni.

Például a brazil ismerőseim nagyon anti-klerikálisak, nekik imponál az egyházi hatalom hiánya, de ez érthető, náluk az a meghatározó most. (Nálunk annak ellenére nem tartom annak, hogy ez folyik a csapból is.) Én viszont ennek nem látom akkora pozitívumát, a modernizáció ilyen tempóban nincs rendben és a mindenen basáskodó egyház helyett van egy Párt, ami funkciójában ugyanazt tölti be, és utálnivalóságában is ugyanolyan lehet.

Szóval látjátok, ezzel küzdök, mindent próbálok elemi szintekre és analógiákra bontani, másképp nem megy. Ezzel talán sokat vesztek, viszont ezért közelebb is vagyok az otthoni dolgokhoz, mint gondolnátok. Ami gondok, nehézségek vannak az mindenütt hasonló – világ proletárjai egyesüljetek :D – de tényleg, ha az egyetemen nem jó egy tanár, ha korrupt a városvezetés, ha bunkó egy hallgatótársam, ha kihasználnak embereket, ugyanúgy választ kell rá adnom, azzal meg nem szeretek mentegetőzni, hogy náluk/nálunk ez szokás vagy nem. Jól teszem-e? Mi van a már bensővé tett kultúrával? Nem az szól belőlem ilyenkor? Mekkora az egyén mozgástere? És még ezer kérdés... Nem tudom a választ, de ha ti igen, akkor kíváncsian várom őket! (Mondanám h egy fröccs mellett beszéljük meg, de ez most egy darabig még nem jön össze :( )

((ui. Lehet, hogy a marxista? kritikai? vagy szimpla elnyomó-elnyomott dichotómia megközelítését azért érzem relevánsnak, mert elég tág keretet biztosít ahhoz, hogy nemzetállami megközelítésen kívül gondolkozzak - amit meg amúgy se szeretek. Nyilván kérdés, hogy ez így mennyire termékeny? Viszont a vicces kommentek ellenére ehhez még nem vagyok ideológiailag eléggé képzett, egyelőre csak játszadozom ezekkel a terminusokkal…))

Adós vagyok már egy hosszabb bejegyzéssel, de kicsit lassan ért meg ez a mai. (Ennek részben oka, hogy betegeskedtem, meg egy nemzeti ünnep miatt 1 hét szünet is volt, ami szintén inkább a kényelmes semmittevésnek kedvezett...)

Mindennek ellenére most az egyetemről írok, hamár tanulni érkeztem - így ha kíváncsiak vagytok, mit is csinálok hétköznaponként, akkor most majd jobban el tudjátok képzelni! Illetve vannak mindenféle befejezetlen gondolataim a látottakról, illetve hogy a "tudomány" hogyan is néz itt ki.

Még az első, adminisztrációs bejegyzésben említettem, hogy elég különleges státuszban vagyok itt, a "general advanced student" tulajdonképpen egy szabad kategória, non-degree tehát nincs követelmény - kivéve a félévi minimum 6 kreditet, ami 2-3 órából összejön -, és mivel általános, ezért kizárólag undergraduate kurzusokra regisztrálhatok... Eleinte ettől kicsit szomorú voltam, de azóta a 3 hivatalos órám mellé beszereztem 6 másikat, amik MA illetve nyelvórák, szóval nem unatkozom.

Minden amiről szó lesz most, az az angol nyelvű órákra vonatkozik, azt jó tudni, hogy ha valaki kínai nyelven csinálja a képzését, az azért egy másik kategória - erről próbálok információkat szerezni a magyar ismerősöktől, de ezt majd talán egy következő posztban.

Nekem az a benyomásom, hogy a legjobb angol nyelvű órákat a kettős diplomás hallgatók kapják, akik az egyetem kapcsolathálójába tartozó, neves helyekről kerülnek ki (pl. Berkeley, Science Po). Ennek a presztízs dolgokon kívül másik oka lehet, hogy sokan International Politics, International Affairs dolgokat hallgatnak, és ez az intézet az egyetemen belül elég jól el van látva képzett tanerővel és pénzzel is. Ugyanakkor a Fudan-os mesterképzésre érkezők se panaszkodhatnak, nekik is akadnak érdekesebb órák, de van olyan is, ami azért nem feltétlen színvonalas eléggé (pl. tanár nyelvtudása, leadott anyag nehézsége, mélysége miatt) illetve tanszéktől függően a szervezés nagyon káoszos lehet. Megjegyzem, a szoctanszék itt is a szétesés magas fokát hozza, kezdek gyanakodni, hogy ez valahol a diszciplína sajátossága...

Az órákról

1. Kínai kultúra a kínai filmművészeten keresztül

A filmezés elég hálás egy óra keretében, itt 1 film, 1 megbeszélős óra leosztás van, illetve olvasmányok az adott témáról/filmről. Hivatalosan nem járok, csak behallgatok, de ez is bőven megteszi. A tanár abba, az itt gyakori típusba tartozik, akinél munkál a már korábban említett kisebbségi komplexus, hogy Kínát nem értik az ilyen "felvilágosult nyugatiak", mutassuk hát be nekik, ráadásul a feltett kérdésekre nem is mindig érdekli igazán a válasz. Van valami, amit nagyon szeretne elmondani, és ez eluralja az órát, bár lehet közbevetni dolgokat, van egy pont, ahol érzed, hogy eddig mehetsz a kritikában - ez egyébként más esetben is tapasztalható, főleg az idősebb generációhoz tartozó oktatóknál. Az angolját nem mindig egyszerű érteni, ráadásul múltkor már elég fáradt volt, mert egy ponton átváltott kínaira, de 1,5 mondat után korrigált... :)

Amúgy inspiráló óra, a brazil haverjaimmal szerveztünk egy mini-filmklubot is olyan filmekkel, amik nem lesznek az óra keretében, de a rendező/téma miatt érdekesek.

2. Konfucianizmus és legizmus

Ez egy jó óra, és még hivatalosan is sikerült felvennem, ami az első két hét egyik legfelemelőbb pillanata volt tanulmányi téren. A professzor alapszakos diplomája atomfizikus, de aztán átnyergelt filozófiára - jópofa, laza kínai, aki jól beszél angolul, mert ő abba a típusba tartozik, aki az életéből sok évet töltött az USA-ban, ott tanított és általában is ismeri az ottani oktatási rendszert/kultúrát. Ugyanakkor a "kritikai gondolkodást" sok szempontból lenézi, bár ezt általában viccesen jegyzi meg ("opinions are like assholes, everyone has one - that's how I feel about American critical thinking") - meg azért konfucianizmus órán van is helye némi konzervativizmusnak... Nekem érdekes, ahogy egy-egy szövegrészt elemzünk, de az kétségtelen, hogy a nyugati filozófia szemszögéből ezek nem mindig értelmezhetőek a tudomány keretein belül. [Nyilván, mivel ez már olyan kérdésekhez vezet, hogy akkor az univerzalizmus, illetve egyesek által vallásinak tekintett szövegek akkor most hogyan elemezhetők, filozófia-e ez egyáltalán // mi az a filozófia? logika szükségessége stb. - stb.] Mindenesetre mivel ezek a gondolatok máig meghatározóak a kultúrát tekintve, én nagyon hasznosnak érzem.

3. Kínai társadalom - bevezetés (antropológiai szemszög)

Szintén egy potyautas órám, de a leginkább kedves, ami a szociológia-féléket illeti. A tanárnő USA-ban doktorált, és ízig-vérig antropológus és kritikai - ha lehet így mondani... Az angolja is jó, és nagyon szeretem ahogy hangosan gondolkodik, inkább átbeszélünk egy-egy jelenséget mintsem megmondja a tutit és terepre is kell menni, ami meg külön szép. Viszont nála is van egy tendencia, hogy ha nagyon benne van, akkor egy-egy kicsit elütő megjegyzésen tovasiklik, visszatér oda, ahol épp tart és ezekre nem reagál, magához ragadja a szót. Amúgy kellemes ismerős nevek vannak - pl. Mary Douglas - ami azért rá is világít arra, hogy a legtöbb tanulmányt, amit olvasunk bár kínaiak írták (sokat alapból angolul - a tanár maga se ír már kínaiul publikációt, mint mondta elszokott tőle, nehezebb és más, mint angolul írni... praktikus okok még a fordítás / célközönség stb.), de ezek nyugati gyökerű tudományok, ilyen értelemben a kínaiság kimerül a témában, én - lehet, hogy csak a nyelvtudás hiányában - nem látom a látásmódban a különbséget. Persze, hiszen hol találták ki ezt, ha nem az angoloknál, hol tanítják ezt, ha nem az angolszász világban (alapvetően ugyanúgy legitimizációs deficittel küzd itt az antropológia, mint sok helyen) - így viszont a kígyó a saját farkába harap, és marad utána egy kígyónyi űr, már ami a saját nézőpontú antropológiákat illeti.

A terepélményekről külön emlékezek meg inkább, néhány képpel :)

4. Kína demográfiai jellemzői és szociálpolitikája

Kevéssé izgi óra egyrészt, másrészt meg vicces. Nyilván van sok adat, és demográfia címszó alatt a one child policy részletes elemzése folyik, amit azért meg lehet unni. Ugyanakkor olyan témák tárgyalása, mint a kínai házas nők fogamzásgátlási szokásainak összehasonlítása a hallgatók országaiban tapasztaltakkal fel tudja dobja a grafikonokat. Szociálpolitika részletesebben majd most jön, de annyit már tudok, hogy nagyon sok minden tartományi szinten szabályozott, így általánosságban inkább az elvekről fogunk szerintem beszélgetni. Ezt egy fiatal doktoranduszlány tartja (a pontos korral mindig bajban vagyok, mivel átlagban 5 évvel lövök alá, azt mondanám, hogy 28 lehet), aki vicces masnikat tesz a hajába, piros magassarkút hord és sokszor egész rövid sortot vagy szoknyát... Alaposan felkészül, és jót nevet a kérdéseinken, illetve láthatóan érdekli nálunk (mmint a mi országunkban) hogyan mennek ezek. Jövő héten elő is adhatok a magyar demográfiai trendekről - éljen!

5. Kínai kultúra és társadalom - Sanghaj városszoc.

Ugyanaz a professzor tartja ezeket az órákat, sok átfedés is van - igen, kontinenseken ível át az egyetemi hagyomány, hogy több kurzuson süssünk el hasonló dolgokat, más-más névvel - és bár eleinte nem kedveltem az óráit, kicsit már jobban megszerettem. Az említett prof. egy idősebb generációs szociológus, városszociológiával foglalkozik elsősorban és nagy lokál patrióta, igazi Shanghainese. A másik, egyébként rendkívül vicces tulajdonsága, hogy kicsit showman-ként tart órát (kis, hordozható mikrofonba beszél, és az akcentusa mellé még a kínai hangsúlyokból is átmentett valamit az angoljába, amitől random szótagokon üvölt), haverkodik a hallgatókkal, ebből kifolyólag nem mondanám, hogy van elmélyült eszmecsere. Ráadásul odavan a német kultúráért, és a sok német csoporttársam emiatt kitüntetett figyelmet élvez, bár ők maguk nem annyira osztoznak a német eszmetörténet iránti lelkesedésében (fő szakirányuk menedzsment). Mondjuk én sem panaszkodok, a nevem nem, de hogy magyar vagyok, azt tudja, és gyakran megemlékezik a szocialista múltunkról és a közös tapasztalatokról - sajnos összetettebb kommentekre nem kíváncsi, így nagyon dolgozom az 1-2 mondatos kérdéseken, megjegyzéseken... Sokat járunk viszont múzeumba, tegnap egy helyi NGO-hoz vitt el minket, szóval láthatóan fontos neki az óra, csak a már említett város iránti elfogultságát nem tudja levetkőzni. (Az antropológus csaj kritikai megjegyzései teljesen hiányoznak nála - valószínű a generációs dolgok is benne vannak ebben, nemcsak a hely iránti elkötelezettség.)

A másik tanárunk ezeken a kurzusokon a kínai vallásokról, vallásosságról ad elő. Ő is USA-ban képzett, lelkes doktorandusz, aki Szelényi nevével is tisztában van, bár a kínai szociológia iránti kérdéseim elől kitért - de ami késik, nem múlik :)

6. EU-Kína nemzetközi kapcsolatok

Ez egy szabadon választott órám, ami nagyon érdekes és inspiráló, annak ellenére, hogy általában a nemzetközi kapcsolatokat nem szeretem. Már talán írtam - vagy itt, vagy emailekben - hogy a nagyhatalmi elrendezés eléggé működik, itt Nyugat-Európa (francia, angol, német, skandináv országok) nagyjából 80%-ot ad, néhány kínai és amerikai vagy egyéb EU/nem-EU ország a maradék. A fókusz is teljesen más, számomra teljesen új dolgok derülnek ki, a kicsit ugyan súlytalan EU külpolitika kapcsán, ami elgondolkodtató. Kicsit szomorú, hogy nekem, aki szeretem magam europernek és értelmiséginek tekinteni, mennyire nincs fogalmam ezekről, jól lehet EU-s állampolgár vagyok (még akkor is, ha a nemzetállami szint sokkal-sokkal meghatározóbb külügyben, mint az EU-s). Másrészt az is látszik, hogy ahogyan az EU-ról szó van - még ha szünetben érdeklődnek is a diákok a magyar dogok iránt, mert nyilván tisztában vannak az EU belügyeivel - alapvetően a közép-európai nézőpont teljesen hiányzik, a volt gyarmati logikák azok, amik folyton terítéken vannak: német, angol vagy francia szempontból az együttműködések és a kihívások is más természetűek Kínát illetően, mint mondjuk Magyarország vagy Csehország esetében. Ez pedig jól mutatja, hogy kifelé ez mennyire éretlen még, úgy értve, hogy Európai Unióról beszélni nagyon nehéz meggyőzően, mert nem feltétlen van mögötte tartalom. Ez pedig rosszul esik az idealista lelkemnek. 

7. Kínai nyelvórák

Kettőre járok, az egyik beszédközpontú, pinyin-t használunk, karakterekkel nem foglalkozunk. Ez heti egyszer van, emiatt nagy a hajtás, de most, hogy van könyvem növeltem az esélyeimet, hogy ne kelljen sunnyogni (sokan vagyunk amúgy, szóval el lehet lenni). A másik órát, ami heti kétszer van, kisebb csoportban, egy egyetemi hallgató lány tartja, az angolja nem túl jó és néha szerintem random haladunk, el-elkalandozik kulturális dolgok felé (ami egyébként tök jó), és néha érződik, hogy nem annyira tapasztalt. A kiscsoport viszont előny, meg vicces is, pár amerikai srác elég jókat szórakozik azon, hogy mennyire képtelen utánozni a kiejtést, ez az önirónia kétségtelenül vicces. Az már nem, hogy a rossz kiejtést hallgatod ilyenkor, de igazából legalább ilyenkor is a kínaival foglalkozok. A harmadik módszerem, hogy a "tandem partneremmel" gyakorolok (egy kínai doktorandusz arc, akivel angolul beszélgetek, hogy kicsit szokja, mert nem annyira jól beszél, csak ír-olvas), itt viszont, mivel egyedül vagyok, intenzívebben kell figyelni, hiszen a kiejtéssel addig nem hagy békén, amíg nem jó (más kérdés, hogy minden alkalommal újra kell kezdeni :D)

Szintén ide tartozik, hogy kezd nagyon fárasztó lenni ez a nyelvi Bábel, ami itt van. Az egy dolog, hogy hallom a kínait mikor kilépek a szobámból, de ugye ennek nagy részét nem tudom bedolgozni még, amennyit használok az kimerül a kajarendelésnél és a fizetésnél. Viszont a nemzetközi diákoktól hallok sok más nyelvet is - pl. franciát, amire tudok figyelni és értem is - alapvetően pedig angolt használok. Ez utóbbival viszont nem vagyok elégedett, sokszor nem érzem elég jónak, pláne egész napokat így végigcsinálni, és ugye a magyarokkal is sokat lógok, tehát váltogatom ezeket, ami miatt nem merülök bele teljesen. A kínai órán meg még akadályoz is, mivel az angolhoz van egy kiejtésed, gondolatmeneted, de a kínai tök más, és el kell különíteni az "angolos kínai kiejtést" (sőt a magyaros verziót is) az igazitól, amire - miután angolul magyaráz a tanár és a könyv is angol - elég nehéz figyelnem folyamatosan. Egyszer majd jó lesz, de most kicsit leterhelő :)

   Aki idáig elolvasta, az vagy mazochista vagy nagyon sok ideje van, de köszönöm :) Mindenesetre most már tudjátok milyen órákon ücsörgök és miken jár az agyam közben...

Kicsit régen jelentkeztem - most is eléggé össze-vissza gondolataim vannak, de néhányat már ideje leírnom. 3 hete élek itt, és ugyan 1-2 dologban eligazodom, azért túlzás lenne azt mondani, hogy járatos vagyok a városban. Ennek ellenére pár random témában mesélek, hátha érdekes (aki már járt Ázsiában, vagy más, harmadik világbeli országban, annak nem biztos, hogy sok újdonságot tartogatok).

1. Közlekedés

Az utcán átmenni mindig egy nagy kaland, tekintve hogy a kanyarodó autók, robogók és biciklik bármikor elüthetnek bármilyen irányból. Egyes kereszteződésekben jobb eséllyel jutsz át piroson (tesztelve), máskor pedig jobb a tömeg erejét kihasználni vagy legalább egy helyi lakoshoz tapadva átsurranni. Ha egyedül kényszerülsz átmenni akkor célszerű határozottan és némi körültekintéssel menni, mert ha irányt és sebességet tartasz akkor tudnak ehhez igazodni a többiek és kikerülnek - elég rugalmas amúgy is a vezetési stílus. Ha szemkontaktust teremtesz, akkor vesztett ügy, neked kell megállni... A buszok és metrók - mint már elpanaszkodtam néhány embernek - elég zsúfoltak és általában a személyes tér nem létező fogalom. A buszok beérkezésekor az első ajtón lehet csak felszállni, ami nagy tülekedést eredményez, van h érdemesebb a következőt megvárni (= esélytelen felférni). Kritikus pont a leszállás, de kellő elszántsággal nem para. A metrón a leszállás gond, nagy elánnal jönnek a felszállók (kis nyilak jelzik, hogy oldalról jöjjenek, így helyet adva annak, aki kiszállna / van ahol felirat hívja fel a figyelmet arra, hogy miért jó kicsit várni a beszállással) - de lásd harc az élet, nyomulni kell. A kijáratok megtalálása állandó szórakozás, egy-egy megálló 5-7 akár 10 kijárattal is el van látva, meg átszállásnál is lehet kacifántos utakat találni, de minden elég logikusan fel van építve, térképek is vannak - persze néha bebukja az ember, mert mint én, nem néz utána pontosan és kicsit intuitívan bóklászik. Szomorú viszont, hogy a metrók nagyjából 11 után már nem járnak, éjszakai járatok nincsenek, tehát taxival kell éjjel menni - annyira nem drága, de jobb megosztani a költségeket buliba jövet-menet (mivel az egyetem nem épp a központban van).

A metrókártya itt is divatos (olyan mint az Oyster Londonban) - buszon, metrón és talán még taxiban is használhatod, teszel rá pénzt és kész. Jegyet is lehet venni persze, meg pénzbedobósat játszani a buszon, de egyszerűbb nem szöszölni ezekkel, mert nincs nagyon rá idő.

2. Kaja (kép nincs)

A menza a campuson elég tuti és olcsó, több is van, egy a kolinál, a többi pedig nagyobb épületek közelében. Általában 2 emeleten válogathatsz, az alapmenüben rizs van és mellé tehetsz amit szeretnél: mutogatással lehet operálni (még kínaiak is így teszik), a student card-dal pedig fizetsz. A tálcán kis mélyedések vannak, kicsit ilyen börtön feeling, de praktikus. Vannak helyben összerakott levesek, tészták és sült rizs, meg persze a gőzgombóc, ami a jolly joker. Kés és villa nincs, ellenben pálcika és kanál is ki van téve, aki ügyetlen annak az utóbbi életmentő lehet :) ((Már azért egyre jobban megy a dolog, de pl. a kukorica elég lehetetlen feladatnak tűnik pálcikával))

A minőség menzai (olajos, zsíros tud lenni), de néha vannak egész jó fogások, csípős, édes-savanyú vagy egészen egyszerű sült ételek. Ami fontos, hogy a kajaidő végére a legjobb dolgok elfogynak és ki is hűlnek, szóval nem árt időben odaérni, ami sajnos elég korán van (reggeli 7-9, ebéd 11-13, vacsi 16.30-19). Amiben viszont verhetetlen az az ár: én eddig 400 forintnál többet egyszer sem hagytam ott, pedig rendesen ettem.

Ha még este 7 után is éhes lennél (ami lássuk be, megesik), akkor jó szolgálatot tesz az egyik legnagyobb találmány erre: a kis kocsikon kiszálló árusok utcai kajája, ami estétől nagyjából éjjel 2-ig mindenfelé megtalálható és kiemelt helyeken (pl. koli, bulinegyed) hétvégén, egész éjszaka is elérhető.

A fényképezést majd megejtem, de általában nem nagyon szeretik, mint ahogy a rendőröket sem, mivel a kínai eü hatóságok nem igazán hagyják ezeket jóvá. Viszont nagyon finomakat sütnek: van ahol wokban, vagy sütőlapon, van ahol egy vályúszerű szerkezeten, amiben parázs van. Ez utóbbinál kirakják a pálcikára tűzött mindenfélét (pl. hal, csirke, tofu, zöldség, kenyérke), amiket te válogatsz össze, majd bekenik csípős fűszerkeverékkel és megsütik. Általában nyársanként kell fizetni, és mint minden kaja, ez is olcsó, kb. 400 Ft-ból belaksz. Lehet kis sült csirkefalatokat is szerezni vagy sushi-szerű göngyöleget változatos betétekkel, vagy gyros-hoz hasonló apróra vágott disznóhússal töltött "pitát" (vmi buciféle) némi zölddel és még sorolhatnám...

Ezeket otthon is be lehetne vezetni, kicsit több fantázia van bennük mint a gyros-falafel-200Ft-os pizzaszelet hármasban. Persze az ÁNTSZ nem tudom mit szólna :)

3. Mellékes helység

Ami bemegy az ki is jön ugyebár... Első meghökkenésem az egyetemen ért, mivel hagyományos angol wc nem minden épületben van, legtöbbször a földön lévő, kicsempézett lyuk áll rendelkezésre vagy egy egész érdekes megoldás. Itt a fülkék egy megemelt, kicsempézett részen vannak, ahol középen egy vájat van (áthúzódik a fülkék alatt) és ebben folyik némi víz, lejt az egyik irányba - efölé kell állni és tenni az ember dolgát. Mivel elég átható szag lenne a nap végére, ezért a mellékhelyiségekben állandóan füstölők égnek, így már messziről kicsit érdekes illat érződik, ami a forráshoz közeledve fedi fel több árnyalatát, a folyosón szerencsére a főillat még a füstölőé.

A városi klubokban, éttermekben (már ahol van) ott inkább az egyéni földbe vájt lyuk és az angol wc gyakori.

Ez ugyan nem egészen ez, de a köpködésről is megemlékeznék: igen, létező jelenség, de annyira nem durva, legtöbbször csak harákolás van. Ez eleinte megüti a füledet, de igazából nem para (egy embert láttam a metróban aki odaköpött, de ez kivételesnek tűnt). Szintén kapcsolódó téma a hányás, ami hát buli forgatagában, meg a péntek-szombat estéken előfordul: ezt is elég lazán kezelik, kijön és megy az élet tovább. Oldalra fordulnak és kész, néha persze ez nem annyira jó, mert kicsit arrébb is mehetnének, de van valami felszabadító a testi funkciók ennyire szabad és természetes kezelésében.

4. Egyetem

Sok órám nem volt, itt mindenféle szünet is közrejátszott, meg eleve alig van hivatalosan pár. Mindenesetre az, hogy itt mindenki valami nagyhatalmi (nyugati) országból jött elég menő, mert a poszt-szocialista lét kuriózum, ráadásul Magyarország történelme némi hasonlóságot mutat Kínáéval, így engem kérdeznek meg általában, hogy ez nálatok is így volt? Az más kérdés, hogy még ha úgy is volt, azt hiszem méretben és mélységben sehol nem volt az itteni történésekhez képest + egy óra keretében nincs mindig mód megvitatni a részleteket. Egyelőre ennek a gondolatmenetnek az elején járok, kicsit többet kell erről olvasnom, hogy valami értelmeset is mondjak - next time. Ami az órákat illeti, nagyon meglepő dolgok nincsenek - hacsak a copy right teljes figyelmen kívül hagyása, mivel eddig minden tankönyvem fénymásolt és a tanáraimon keresztül jutottam hozzá: menő rendszer, de persze a tankönyvírók helyében nem lennék boldog. A tanárok, mint már írtam, főleg amerikai képzést kaptak, néha én érzek némi kisebbségi komplexust, ami azt illeti, meg hogy "Kínát most be kell mutatni, mert ez azért nem egy rossz hely" - ez főleg ugye abból fakad, hogy külföldi hallgatóknak tartott órákon ülök. Ez kissé zavar, de persze érthető, majd remélhetőleg el tudok beszélgetni egy-két emberrel arról, hogy ez hogyan is van. Kutatási területet még nem találtam, meg sok forrás csak kínaiul van, viszont nem teljesen reménytelen a dolog - már forog pár dolog a fejemben.

5. Bulik

 Egy helyre jutottam el eddig, az nagyon kis kedves alter bár volt, elektro zenével és sok fiatallal, nagyobb részt külföldiekkel. Érzésre bármelyik nagyvárosban lehettünk volna, a kivilágított emelvényen táncoló kínaiak emlékeztettek arra, hogy talán Ázsiában vagyunk, meg a bárpultosok. Csocsóasztal, dj, angol konferansz, import sörök - éljen a globalizáció! (És dohányozni is lehet bent.) Annyiból örültem, hogy sokan meséltek nekem sznob klubokról, ahova azért be lehet jutni akár ingyen is adott napokon, de bent aztán tényleg cuccos arcok vannak, a kibérelt pamlagokon meg milliomos fehér 50-esek ázsiai lánykák körében. Ilyet még nem láttam, de ígérem beszámolok, ha elkeverednék valami hasonló helyre. Egyelőre az alterebb kocsmák vonzanak, de nagyobb esélyem van a külföldiek által felfedezett/működtetett klubokat megtalálni, egy kínai Gólyá-t valószínű hosszú idő lesz felkutatni, de nem adom fel :) A közelben az egyetemi koli mellett van egy bár, de nagyon gyanús, hogy egy egyen-dizájnt követ (a falon levő ezernyi filcfelirat ellenére), alter-romkocsma feeling, meg persze sok külföldi, vízipipák - nem rossz, de van benne valami nagyon kevéssé spontán. 

Akkor most ennyit - tettem pár képet is a szokásos helyre (üzlet és a "kommunista Kína")

Ma munkaszüneti nap van és úgy általában ünnep, egy húsvéthoz hasonlóan változó időpontú fesztivál miatt. A holdhoz igazítják a dolgot (holdnaptár szerinti nyolcadik hónap 15. napja - ami idén szept. 19), és általában az égitest központi szimbóluma az ünnepségeknek, míg az "őszközép" kifejezés a Nyugati-Zhou dinasztia idejéből van (Kr. e. 11. sz. – 771).

Nem meglepő módon a megújulással, a nőiséggel hozzák összefüggésbe a Holdat - az áldozatok, imák is gyakran ehhez kötődtek (termékenység, aratás, gyermekáldás stb.). Az ünnepség ma főként a családi egyesülésről szól illetve ha valaki nem lehet otthon az kifejezi honvágyát (hüp-hüp). Eredetét tekintve pedig az aratás megünneplése, egyfajta hálaadásféleség.

A hagyomány szerint a Holdon lakik egy Chang'e nevű halhatatlan istennő, neki is szokás volt áldozatokat bemutatni. Több változata ismert a mondának, hogy hogyan került oda, lényeg, hogy egy hőshöz ment hozzá - aki mikor egyszer 10 nap jött fel, lelőtte a felesleges 9-et - de el kellett szakadnia férjétől, mert megivott egy halhatatlanná tévő elixírt, így felrepült az égbe. A történet ott tér el, hogy miért is itta meg a löttyöt - van aki szerint kíváncsi volt, pedig megtiltották neki, hogy megigya, van ahol a férj gonosz lett és a felesége csak így tudta megakadályozni, hogy örökké sanyargassa a népet, megint máshol el akarták rabolni a gyógyszert és azt Chang'e csak szükségből fogyasztotta el... Lényeg, hogy ennek emlékezetére vannak a Holdnak tett ajándékok. Amúgy a kínai holdprogram rakétái is a lány nevét viselik. ((Azzal nem bonyolítom a dolgot, hogy a Holdon egy nyúl is él, aki gyógyszereket csinál és gyakran szerepel az ábrázolásokon Chang'e-val... ))

Kínában ilyenkor fogyasztják a holdsütit, ami nyilván kör alakú persze, és mindenféle ízben kapható - Pekingben pedig állítólag van holdsüti-ízű kacsa... no comment - én csak este próbálom ki, beszámolok majd róla, hogy milyen! A lényeg, hogy ünnepségek vannak - a metrón a kis tévéken valami énekes gála volt csupa holdról szóló popos kínai dallal, giga díszlettel, szerencsére halk volt, a felirat meg angol - és gondolom mindenki a városban nyomul, eszik és örül.

Ja igen - honvágy kifejezésre az egyik leghíresebb vers a  Shuǐ diào gē tóu (水調歌頭 - Thinking of you) amit egy Su Shi nevű költő írt bátyjához (dallam is van)...

Magyar fordítást nem találtam, de az utsó versszakot azért megosztom veletek:

People have sorrow or joy, be near or far apart,
The moon may be dim or bright, round or crescent shaped,
This imperfection has been going on since the beginning of time.
May we all be blessed with longevity,
Though thousand miles apart, we are still able to share the beauty of the moon together.

((este cica-avató buliba megyek a brazil ismerőseimhez és Tsingtao nevű friss macskájukhoz))

Éppen tárgyakat veszek fel illetve szembesülök azzal, hogy mit is jelent a programom :) kiderült, hogy nagyjából annyi van, hogy azt csinálok amit akarok, viszont hivatalosan elvégezni csak undergraduate course-okat lehet... ez van, senkit nem hat meg, hogy igazából már 3 diplomám van - ellenben mindenki boldog ha bemegyek az órájára. Ezt mindössze 3 napba került kideríteni, 4 különböző helyen - szóval a bürokrácia itt is virágzik és a tanulmányi előadók sincsenek jobban a helyzet magaslatán mint otthon (tisztelet a kivételnek).

Szóval miután a google hong-kong a barátom, elég jól kiderítettem szerintem az összes létező kurzus elérhetőségét (igen, kódokkal lehet böngészni - most nem mennék bele a részletekbe) - és 2 kurzust találtam, amiket minden szinten meghirdettek (ofisölli ezeknél egy időben, egy helyen 2 kurzus van - BA és MA... no comment). Az egyik Bevezetés a konfucianizmusba és legizmusba (Berkley-Fudan közös progi) illetve szintén ebben a double-degree cuccosban Chinese society in the era of Globalization... vagy vmi ilyesmi... meg persze kínai meg vmi random másik tárgyacska a pol.tud tanszékről... amúgy még becsekkolam vendégnek a kínai társ. a filmművészetben-re, antropológiás cuccra meg kínai szoc.polra is...

Mivel az utóbbi napokban ennek az ügyintézésnek voltam elszenvedője, ezért kicsit eltűntem - de lesznek már képek is tényleg + minden emailre, ilyesmire válaszolok asap.

(ja igen - éppen letiltották a kínai sim kártyám, mert 3 napon belül nem sikerült regisztrálnom egy hivatalos China Mobile irodában az útlevelemmel... that's life - holnap +1 progi)

Reggel már jó korán kiértem a reptérre, és még egy utolsó méregdrága szendvicset elfogyasztottam édesanyámmal, majd beletörődve a sorsomba, miszerint Kínába jövök, elindultam át a security check-en... Meglehetősen vegyes társaság szállt még fel velem a moszkvai járaton, sokan ázsiaiak voltak, de persze szlávok, magyarok is akadtak. Egészen elszoktam már attól, hogy repülőn adnak kaját - de az még inkább meglep mennyi szemetet termel ezalatt egy ember... (najó a bennem élő környezetvédőt elhallgattatom)

Seremetyevo nem túl izgi, bazi nagy, csomó üres térrel, drága boltokkal - vegyes népekkel szintén. Külön izgi volt figyelni a velem érkező kínai csoportot, ahogy keresték az F betűt (tökre átérzem a nehézséget itt pl. ha vmilyen jelet véletlenül felismerek az is csoda, de általában nem persze) - aztán meg az újabb security checknél magyaráztak kínaiul, míg az orosz személyzet kicsit lekezelően oroszul válaszolgatott... viszont sikerült, mindenki megértette egymást. A várakozás gyorsan telt, sok kínai között, néhány random orosz arccal, előbbiek iphone-okkal, utóbbiak kis otthon csomagolt szendvicsekkel operáltak. A mellettem ülő kínai nő pedig a fejét ütögette, mert alighanem fájt neki - persze nem értem, hogy az ütésektől hogyan lett jobb...

A hangosbemondó után megtudtam merre kell beszállni (a kijelzőn nem jelent meg a gép) és örömmel vettem, hogy a duplaszékes, ablak melletti soron a mellettem levő hely üres, így kényelmesen befoglaltam. A film- és zenekínálattal is elégedett voltam - a világzenei kínálat sajnos nem volt erős de a jazz kárpótolt - még vicces orosz filmek is voltak, de inkább a hanyatló nyugat termékeit néztem, jelesül Family Guyt. Nagyjából aludtam, azért az éjszakai égboltot és a napfelkeltét lecsekkoltam - ha így utaztok, feltétlen ajánlom... Kína felett sajnos felhők voltak, hegyeket láttam de úgy általában semmit. Sanghajból is csak ez volt, némi tenger és kikötő ami látszott még leszállás előtt.

Maga a reptér - mint minden más erre - elég új, nem láttam a méreteit bentről, de vagy 20 perc volt mire beparkolt a gépünk landolás után, szóval ez se egy kis valami. A modern cuccok után taxi amivel beautóztam a kolihoz egy kicsit más volt - pl. nem működött a biztonsági övem, masszív bagó szag volt és általában leharcolt volt a kocsi, - de a tag jófej volt, szerintem minden angol szókincsét összeszedte, hogy megbeszéljük, hogy diák vagyok illetve, hogy nem angol vagy amerikai hanem magyar. A kb. 30 perces út a külső sztrádákon zajlott, semmit nem láttam a klasszikus városból, a kikötők felé óriási lakótelepek, gyárak, kis csatornák nagy hajókkal és zöld részek váltakoztak, míg a másik irányba szintén lakótelepek. A csávó mellettem a helyi kínai félfolklór dalokat dúdolgatta (egyébként jól!) néha figyelte a reakciókat a plexin keresztül (az utas és a sofőr között egy műanyag üveg van). Kicsit magasabb házak közé érve aztán bekanyarodtunk a kollégiumhoz.

Az egész campus tképpen egy lakótelep - eszméletlen sok diák van, a külföldiek egy külön kis részlegen laknak, ahol külön portán kell igazolni, hogy ott laksz. A fő rész egy kb. 20 emeletes okosság, ami mellett 7 szintes épületek sorakoznak, az egyik ilyenben lakok én. A regisztrációkor szembesültem vele, hogy a portán dolgozó arcok nem tudnak angolul, random arra haladó diákokat kértek meg tolmácsolni, de ahogy - úgy tűnik - erre minden, ez is megoldódott. Közben találkoztam vmi perui phd-s arccal, aki miután beletalált, hogy dél-amerikai vagyok ékes kínai nyelven intézte el az ügyeit... hát igen - az international itt kicsit más. Ezután fedeztem fel, hogy nagyon jó, hogy a kis épületek egyikében lakom, de itt nincs lift (bőröndöm 22 kiló). 3 emeletet cipeltem, míg a meghalás szélén egy kis koreai csajba botlottam, akivel felcígöltük - de biztos viccesek lehettünk.

A szobám minimál (szék, ágy, asztal, szekrény + erkély) - minden kártyával üzemel, pl. melegvíz (zuhany melletti kis rekeszre rakod és számol vissza mennyi pénzed van), kulcs helyett is kártya van, student card-dal lehet a menzán kajálni és persze tömegközlekedni is... A lakótársak összetételén is látszik, hogy itt a nemzetközi diák általában ázsiai hallgatót jelöl, nagyon sokan vannak Dél-Koreából - a "lakásunkban" ketten vannak és egy mongol lány (Bogi-nak kell hívni! :) ). Ez utóbbi nagyon sokat segített nekem miután látta, hogy nem tudok kínaiul: mindenhova elkísért nehogy elvesszek. Az egyetemen mászkálva beláttam, hogy ez is kurva nagy, mindenki biciklizik, meg robogón megy - lehet, hogy előbb-utóbb engem is utolér ez a dolog, mert ilyen 25-30 perces távokat kell gyalogolni egy-egy tanszékre. A fő tájékozódási pont egy ikertorony, ami elég magas és még kilométerekről is látszik, impozáns - viszont megtévesztő, hogy mennyire vagy messze illetve közel, hiszen "már látszik". Ugyanakkor az épületek vegyes állapotúak, van egy-két leharcolt, ahol azt hinném nincs is semmi, aztán az egyik ablaknál sorban állnak valami papírért. Máshol pedig szép külső után bent elég nagy a sivárság, pár szoba üzemel egy szinten... A kínai kolik külsőre nagyon hasonlítanak a miénkhez, de ezekben nincsen fürdőszoba, akik itt laknak, egy közös nagy zuhanyzóépületbe járnak mosakodni.

A városban nem sokat voltam eddig. Tegnap egy közeli bevásárlóközpontig mentem, illetve ma egy ismerősömhöz konkrétan 1,5 órányira. Az előbbi hely sima, westend-szerű hely, nyilván 10x akkora és egy felüljáróra épített tojásszerű tető teszi még egzotikusabbá a csomópontot ahol van. Itt nagyjából bármit lehet kapni, de aztán a város túlpontján látott szupermarket még azt is felülírta (olyan tésztákat láttam, amit legutóbb Bergamoban) - szóval itt minden van, a bor és a pezsgő viszont nagyon drága. Enni valóban olcsón lehet, menzán még nem voltam (még kell a kártya) - de a közeli kifőzdék biztatóak, bár egy levest ettem tegnap, amiről máig nem tudom mit tartalmazott, ellenben kb. 370 forint volt és ehető (mondjuk legközelebb a gőzgombócra szavazok). A mutogatós módszer dívik, ahol nincs kép az étlapon szereplő dolgokról, ott max. a fogyasztó vendégek tányérját tudom mutogatni, de ezt még nem játszottam be.

Ennyit akkor, hogy megnyugodjatok - holnap remélem már lesz órám is, meg megtudom, hogy mit is fogok hallgatni tulajdonképpen, mert erről megoszlanak a vélemények illetve nem tudom pontosan :) - majd képeket is teszek fel, egyelőre nem sikerült szépeket csinálni, de ami késik... szóval igyekszem!