Egyszer elkezdtem már elmagyarázni, hogy milyen is a karaoke errefelé, de az utóbbi pár hónapban egyre többet találtam magam Britney Spears-t énelve ilyen helyeken, szóval itt az ideje, hogy elmeséljem milyen is ez. Mint olyan sok minden a városban, a legtöbb KTV hely is bevásárlóközpontokban van, így ha más ötletünk nincs nagy neonreklámokat követve gyorsan találhatunk egyet. Mi általában az egyetemhez közeli gigaplázába megyünk, itt bérelünk egy szobát aztán hajrá. Emlékszem, hogy mikor először csavarogtam a folyosókon egy furcsa szex shop jutott eszembe (azzal hitegetem magam, hogy ez másnak is biztos átfutott már az agyán): sok kis szoba, bentről kiszűrődő zene - néha egész hangos, máskor csak enyhe morajlás -, tompa világítás és kicsit giccses, de luxushatású falmintázat.

Tegnap késve érkeztem, a szobaszám megtalálása a szokásosnál lassabban ment, szerencsére a mindenhol lődörgő pincérek útbaigazítottak. Maguk a szobák általában nem túl nagyok (persze ha VIP-helységet bérelsz az más), 10 ember kényelmesen elfér. Bőrutánzatú kanapé húzódik az egyik oldal mentén, előtte asztalok, pár bárszék, szemben kisebb „tánctér” és a sarokban spéci, klasszikus állványos mikrofon (bárszékkel). Nyilván némi alkohol is kell az élményhez, van, hogy a bérlés díjában van némi sör és egyéb könnyű ital, de külön is lehet rendelni. Mivel ez viszont az itteni áraknál drágább, így mi be szoktunk ügyeskedni 1-2 üveggel valami erősebbet. A szobához a beépített mellett két mikrofon jár, és két kivetítőn mennek a klipek. Persze a megszokott hivatalos videók vannak túlsúlyban, de szerencsére van, hogy valami egész más megy a dalszövegek mögött. Személy szerint én ezeket a klipeket értékelem leginkább: kb. nyolcvanas évek Szomszédok képi minősége, ahol tök random európai arcok szerepelnek pl. parkban sétáló és labdázó bikinis lány (asszem ez a RHCP Californication számánál láttam ezt), vidámparkban szórakozók (Aqua: Barbi Girl) vagy egyéb nyelvlecke témák…

A számok kiválasztása érintőképernyőről megy, lehet keresni számra, előadóra, műfajra, segít, hogy van külön szűrés az ázsiai (japán, kínai – mainland vs. Taiwan, koreai ésatöbbi) és az international énekesekre. Kínai számoknál, már annál a kevésnél, amit ismerek, a karakterek elolvasása miatt csak akkor van esélyem, ha már fejből megy a dalszöveg, ez meg max. refrénnél sikerült eddig :D Mindenesetre a nemzetközi társaságban 80%-ban angol dalok szólnak, a korosztályi dolgok miatt pedig gyerekkorunk legszebb popslágerei mindig jó vonatkoztatási pontok (Backstreet Boys, ki hitte volna h Sanghajban találkozunk újra!?)

Amúgy pedig addiktív a dolog, eleinte alig akartam énekelni, vagy csak másokkal és kizárólag a refrént, míg mostanában már azon kapom magam, hogy még itthon rákeresek pár számra, amit másoktól hallottam, tanulom a dalszöveget (!?) illetve kipróbálok pár kedvencet, hogy hangfekvésben jó-e… A mikrofonállványnál már sokadjára elénekelt My Heart Will Go On pedig magáért beszél, bár egyedül nem vállalom továbbra sem, de szerencsére a refrén üvöltése mindenki lelkének kell – nemzetiségre, korra, nemre való tekintet nélkül. Hogy mit tett ez a hely velem csak hónapok múlva derül ki, viszont azt hiszem, hogy a KTV csak a jéghegy (khm) csúcsa...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.