Mivel semmi igazán nagy kötöttségem és elvárásom nincs a blogomat illetően, ezért úgy döntöttem, hogy szabad-ötletek jegyzékévé nyilvánítom ezt a posztot – válogassatok kedvetekre!

Beszélgetések X-szel

X. doktori iskolás hallgató, vidékről származik. Kínai irodalomtörténettel foglalkozik, angolul tanítom, vagyis inkább beszélgetünk. Utálja Japánt, valamennyit tanulta is a nyelvet, mint elmondta azért, hogy jobban megismerje a kultúrájukat, és bár vannak japán barátai, igazából őket kivételnek tekinti. Szerinte egyszer mindenképp lesz egy háború a két ország között, amire jobb felkészülni. A nacionalizmus egyébként sem áll tőle távol, bár a Pártot szintén megveti. „Sok embert megöltek a kommunisták” – mondja, és a szabad választás nagyszerűségéről mesél, miközben én arra gondolok, hogy mit meséljek neki Magyarországról, ahol is nekünk elvileg nagyszerű, mert lehet választani… Szereti a filmeket, de főleg a koreaiakat, mert azok jobb minőségűek, mint a kínaiak – a romantikusabb műfajt kedveli, de ismeri persze a harcművészetekre építőket is, maga is kung-fuzott, de már nem gyakorolja. Gimis éveiből főleg arra emlékszik, hogy tanulnia kellett sokat – 5-kor kelt, majd a reggeli tanulóidő és torna után reggelizett 7-kor és aztán délelőtt és délután is órán volt. Este h10-kor végzett az esti szekcióval és a házi írós foglalkozással, majd másnap indult az élet reggel 5-kor. „Bekerülni egy jó egyetemre” – volt a tipikus szülői elvárás felé is, ambícióit, hogy kedvtelésből olvasson, művészetekkel foglalkozzon nem támogatták. (Szobájában most is rajzállvány és kalligrafikus ecsetek fogadnak.) „If I could choose to restart my boyhood, I would pursue my dreams. But that is practically impossible, so I have to do my current work well. The current life is not the most I wanted, but not the worst.” – mit is mondhatnék?

Egyik alkalommal mikor találkoztunk épp levelet fogalmazott (először papíron, de már ott is gondosan rajzolva a jeleket) – a Pártnak. „Ha jó állást akarsz, akkor jobb, ha belépsz” – mondta és bár nem ért egyet velük, a hivatali helyhez és némi pénzhez rajtuk keresztül vezet az út. „Tanárként nem lehet jól keresni.” A Pártfőiskola képzése után vizsgák és tagság következik és valami pozíció az állami gépezetben – reméli. Mint mondja, egy nyugodt életet szeretne, ahol a magánéletére sok idő jut és békén hagyják. Egyszer kapott egy állást újságíróként Tibetben, de az apja nem engedte, hogy elfogadja, mert veszélyes. Academic Writing-ot tanít egy szomszédos egyetemen – nem követel sokat, mert ő „nem olyan”, hadd lazítsanak a hallgatók.

IT hatalom

Csoportmunkát beszéltem meg két amerikai sráccal és egy kínai lánnyal. Asztalhoz ülünk, előkerülnek a MacBook-ok, Iphone-ok, tabletek és az én egyszál pendrive-om. Értelmezhetetlen dimenzióban vagyok, feszengek. A ppt-met természetesen nem lehet megnyitni, csinálunk másikat amúgy is.

Az okostelefonom alapkészülék, kamerája hangos – mint azt néha megjegyzik – képei kevéssé jó minőségűek, néha nem működik a # jel. Nekem megfelel így is, csak a chatelés okoz gondot, mert ez a mindig elérhetőség kicsit zavar - illetve nem, mert különcködök, csak wifi spotokon használom. Persze könnyebbség így megnézni az emaileket, meg sms-re se kell költeni, de egyre kevésbé van olyan, hogy egyedül vagyok. Ez sok szempontból kellemes itt a nagy messzeségben, másfelől viszont magadban lenni néha áldásos. Azt hiszem öregszem – „egy idő után nem áll át az agyuk”…

Levegőt!

Két hely van, ami az egyetem felé vezető úton kritikus pont szagügyileg: az egyik egy kukatároló, a másik helyen szerintem egy csatornanyílás van. Smelly spot–nak hívom őket magamban és előre tudom, hogy mikor kell óvintézkedni (kerülni vagy szájon át venni a levegőt). Bosszantó, de a helyismeret bensőségessége kárpótol. Megszokásokká alakult cselekvések – otthonosság?

Nem használok nagyszerű app-okat a légszennyezettség mérésére, pszichológiai hadviselés, hogy ne idegesítsem magam :) (lehet, hogy ez valami sajátos mentalitás része, bár az is igaz, hogy ugye az okostelefonommal se veled-se nélküled viszonyom van, így amikor csak lehet, nem támaszkodom rá). Amikor súlyos a helyzet, akkor nyilván a köd matériája alapján tájékozódok – mennyire látok messzire, milyenek a színek, stb. A tüdőm is hamar jelzi, hogy most épp mennyire para a helyzet: kicsit köhögök, kicsit máshogy szívom be a levegőt. Ha pedig kételyeim vannak, akkor a maszkos emberek száma jó közelítést ad a szennyeződés mértékéről.

Találkozások

Nanjing-ból pár barátommal (akik talán most fordítják google translate-tel ezt a posztot is) vonattal jöttünk haza. Anonimitást kap mindenki, no worries! ;) T. családja egy magyar zsidó emigráns segítségével lelt otthonra Brazíliában miután Indonéziában, ahol éltek ekkortájt volt egy kis felfordulás (’67-ben katonai puccs és tisztogatás). Azóta az illető jótevő rokonait évente meglátogatják és ajándékokat adnak nekik, T. többször is lerészegedett a viszonzásul kapott pálinkáktól. Z., akárcsak én, nagy Edgar Allan Poe fan, amire csak nemrég jöttem rá (megható volt) - a vonatúton még csak azt fedeztem fel, hogy a táskáján Borges idézetet hord, aki pedig anyukámnak is kedvenc írója. Antropológiát végzett, találkozáskor mindenkit megölel és egy nyáron tartott esküvőn ő nem ment egyedüli lányként, hogy elkapja a csokrot - lelkitárs! (Bár én augusztusban odamentem, de elugrottam a hulló virág elől.) És végül, de nem utolsósorban R., aki képregényben olvasta a Tőkét, de amúgy is alig van társadalomtudományban alkotó, akiről ne tudna, és akivel megismerkedésünk nagyrészt Sziget-es karkötőjének köszönhető. Utálja Latour-t mert rosszul tanít és emberileg se nagy szám – mondta egyszer. A vonatúton a párizsiak lekezelő modoráról beszélgettek T-vel, Z-vel pedig egy francia egyetem professzor asszonyáról. Miközben megkaptam tőle az egyik fülhallgatóját és egy Iggy Pop dal feldolgozása ment, arra gondoltam, hogy ilyen nincs. A zsúfolt személyvonaton alig volt levegő, jópáran álltak a kocsiban – emberszag és pára között ültünk Sanghaj felé tartva a világ más részeiről érkezve, mégis teljes összhangban, oda nem illő, de valahogy tökéletes háttérzenével. Film-flash.

Nátriumglutamát

Mikor jó ízűen szürcsölöd a noodle-t vagy mártogatod a xiaolongbao-d és tobzódsz, felüti néha a fejét a kis ördög a válladon: ne dőlj be, az olaj és só mellé ez ad zamatot, olyat, ami után a saját főzted egészen védtelennek, egyszerűnek és üresnek hat. Kicsit megöli a finom érzékeket, de közben meg úgy érzed magad, mintha életed legjobb kajáját ennéd. Lehet, hogy ez egy jó allegóriája az itteni modernizációnak, felfokozott és sokat ígérő, de hamiskás, mert nem kiteljesít, hanem csak elfed.

A taxiban ülő magányossága

Ha egy valamit kéne mondanom, amit a városban imádok az az elevated road lenne. Nem tudom miért van ez – vidéki kislánynak érzem kicsit magam ha arra gondolok, hogy ez mennyire lenyűgöz. A nagy emeletes házak között menni, félig a város felett, félig meg benne, rálátni kis utcákra és házakra illetve belesni egy-egy emeleti szobába - bármeddig képes volnék ezt csinálni. Filmekben van ilyen, láttam már, mégsem tudok vele betelni. Az anyósülés ennek ellenére magányos hely – nem sokat tudok kommunikálni, így mikor megértetem, hogy hova megyek, rögtön az ablak felé fordulok és elmerülök a látványban. Vakon bízom a sofőrben, hogy megtalálja a célt, a kiszolgáltatottságom teljes. Ezt oldandó - vagyis inkább csak maguknak - a vezetők gyakran felhangosítják a rádiót. Az ismeretlen kínai pop számok, táncdalfesztivál stílusú énekek ellenére mégis ott fészkel ez a hallgatás, a 23 milliós városban egészen meghitten, de makacsul. Általában a Holdat szoktam megkeresni, vagyis inkább szembeötlik. [Ahogy Berlinben az volt az érzésem, hogy az ég nagyobb, mint otthon, itt a Holddal van ugyanez a fura illúzióm, mindenhol ott van valahogy, ahogy egy barátom mondaná „mert telihold van” (ezt mondja mindig, holdfázistól függetlenül)]. Végül aztán már a házakat nézem, a feliratokat, és megint csak az jár az eszemben, hogy mennyire bizarr hogy én itt vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.